Defektjavítás helyszínen, idegeskedés nélkül
  • 1991
  • 0

Defektjavítás helyszínen, idegeskedés nélkül

Amióta a defektjavítás helyszínen is elérhető, azóta az autósok sem félnek annyira egy meghibásodott gumiabroncstól, viszont továbbra is a legtöbb sofőrnek az az egyik rémálma, amikor nagy sebességgel hajt az autópályán, és egyik pillanatról a másikra durrdefektet kap.

Ez egy nagyon veszélyes helyzet, de szerencsére a mostani gumikkal már elkerülhetőek a komolyabb balesetek, pláne akkor, ha a sofőr tisztában van azzal, hogy hogyan kell vezetni az autót, ha durrdefektet kapott az egyik első vagy hátsó kerék.

Ebben a bejegyzésünkben górcső alá veszünk mindent, amit a defektekről érdemes tudni, hogy ha ilyen kellemetlen helyzetbe kerülünk, higgadtan tudjunk cselekedni, mely nemcsak a saját autónkban lévő, de a forgalom többi utasának is megmentheti az életét.

Mi a különbség a durrdefekt és a lassú defekt között?

Sokan nem is tudják, hogy többféle defektet is lehet kapni, így először szemügyre vesszük azt, hogy milyen eltérések vannak egy durrdefekt és egy lassú defekt között.

Durrdefekt

A durrdefekt gyors nyomásvesztés miatt keletkezik, általában egyik pillanatról a másikra. Ez a legveszélyesebb típusú defekt, mert hirtelen tud így kormányozhatatlanná válni az autó.

Még a legtapasztaltabb sofőröknek is gondot okoz ez a típusú veszély, így érdemes a megelőzésre helyezni a hangsúlyt, de persze írunk majd arról is, hogy hogyan érdemes kormányozni az autót, ha durrdefektet kapunk.

Lassú defekt

A lassú defekt egyik intő jele az, hogy akár heti rendszerességgel is fel kell fújni a kerekeket, mert azok rejtélyes módon mindig leengednek. Ez egy ómen, hiszen ez lassú defektet eredményezhet, általában akkor, amikor nem számítunk rá.

A lassú defektet azért észre lehet venni, hiszen elkezd egyik oldalra húzni a kormány, furcsa hangja lesz a futóműnek, illetve szemmel is látható, hogy a kerék veszít a tartásából, s mindig olyan, mintha le lenne egy kicsit engedve.

Mi okozza a defektet?

  • Úton elszórt éles apró tárgyak: szög, csavar, vasdarab, törött üveg, éles kavicsdarab.
  • Éles peremű, mély kátyúk.
  • Sérült szelep.
  • Rossz tömítettség.
  • Megpatkázott felni.
  • Az előírtnál alacsonyabb guminyomás.
  • Túlfújt gumiabroncs.

Mit tegyünk, ha útközben defektet kapunk?

Nyilván előbb-utóbb ki kell majd cserélni a kereket, de most inkább arra összpontosítunk ebben a bekezdésben, hogy mit kell tennie menet közben a sofőrnek, hogy csökkenteni tudja a defekt miatt egy esetleges baleset kockázatát.

Ösztönösen fékeznénk, de ezt nem szabad durrdefekt esetén

Durrdefekt esetén hallunk egy hatalmas pukkanást, ami már elég szokott lenni a legtöbb sofőrnek ahhoz, hogy hirtelen padlófékezzen egyet.

Akinél viszont hangosan szól valami zene az utastérben, nem biztos, hogy felfigyel erre a pukkanásra. Így ő valószínűleg azt érzi majd, mintha lebegne egy kicsit a kocsi, illetve nehézkesen lehet kormányozni az autót, nem reagál úgy az irányításra, ahogy normális állapotban szokott.

Mindegyik baljós jel durrdefektre utal, így a következőt érdemes tenni, hogy nagyobb eséllyel tudjunk elkerülni egy komolyabb balesetet:

  • A durrdefekt drasztikus nyomásvesztéssel jár, így semmiképp se fékezzünk hirtelen, helyette inkább óvatosan gyorsítsunk egy kicsit, s igyekezzünk megtartani a kormányt.
  • Ha túl gyorsan fékezünk vagy épp ellenkezőleg: engedjük fel a gázpedált, megpördülhet az autó, s teljesen irányíthatatlanná válhat a jármű.
  • Tartsuk meg a józan ítélőképességünket, ne essünk pánikba, s igyekezzünk a gyorsulás ellenére is ellenkormányozni a kocsit, hogy egyenesben maradjunk.
  • Majd nézzünk ki egy útszakaszt, ahol mindenféle hirtelen fékezés vagy a gázpedál gyors felengedése nélkül, egyenletesen tudunk majd lelassulni.
  • Ellenkormányozzunk óvatosan, ne rángassuk hirtelen a kormányt, hiszen ha a hátsó gumik egyike kapott defektet, az a hirtelen kormányzás esetén kisodorhatja a kocsi hátulját, s megperdítheti a kocsit.
  • Húzódjunk le az út jobb oldalára, miközben betartjuk a KRESZ szabályait.
  • Az a legoptimálisabb ebben az esetben, ha fékezés nélkül kigurulunk, s így állunk meg.
  • Vegyünk magunkra egy láthatósági mellényt, kapcsoljuk be az elakadásjelzőt, és tegyük ki az útra a háromszög alakú elakadásjelzőt is.
  • Amennyiben autópályán történik a baleset, hívjuk a 112-őt, így a rendőrök hamar ki tudnak érkezni, hogy bójákkal tudják biztosítani a helyszínt.
  • Ezután érdemes hívni egy Mobilgumis szervizautót, hogy a defektjavítás helyszínen tudjon megtörténni.

Segítség kerékcseréhez – vállalkozó szellemű sofőrök számára

Amennyiben van egy kis affinitásunk a szerelési feladatokhoz, az alábbi két dolgot próbálhatjuk meg:

  • Defektjavító készlettel megbütykölhetjük a defektes kereket, amellyel el tudunk gurulni a legközelebbi gumis műhelybe:
    • Itt egy speciális folyadékot kell a gumiba juttatni, majd előre-hátra tekerni a kereket, s néhány perc várakozás után a kompresszorral fel kell fújni a kereket.
  • Megpróbálhatjuk kicserélni a kereket akkor, ha van a kocsiban:
    • mankókerék (átmeneti vezetésre jó, nem végleges megoldás)
    • emelő
    • kerékkulcs
      • Ha nem vagyunk jó fizikumban, nem biztos, hogy meg tudjuk csinálni a kerékcserét egyedül, hiszen ha nincs gépi szerszámunk, akkor a saját erőnket kell használnunk ahhoz, hogy le tudjuk csavarozni a kocsi kerekéről a csavarokat.

Defektjavítás helyszínen – segít a Mozgó Gumis csapata

Nem mindenki szereti saját maga megjavítani a kocsi kerekét, így sokan választják inkább a biztonságosabb megoldást, ami nem más, mint kihívni egy Mobilgumis szerelő kocsit. Így a szakképzett és sokéves tapasztalattal rendelkező autószerelők a helyszínen megjavítják a durrdefektes gumit.

Érdemes olyan szerelő brigádot hívni, ahol a szervizautóban minden szerszám, eszköz és alkatrész is rendelkezésre áll, hiszen így már hozzák is magukkal az új kerekeket a szerelők, hogy ne kelljen plusz köröket futni, hogy véglegesen megoldódjon a probléma.

A defektjavítás helyszínen megoldható, de jobb elkerülni

A megelőzés is fontos, így ügyeljünk arra, hogy legalább kéthetente ellenőrizzük az autó kerekében a nyomást, amelyet mindenképpen tegyünk meg egy hosszabb utazás előtt. Tartsunk pótkereket, emelőt és kerékkulcsot, illetve defektjavító készletet is a kocsiban, de az is célszerű lehet, ha felírjuk a megbízható Mobil Gumis telefonszámát +36 30 508 4617, s betesszük a kesztyűtartóba, hogy kéznél legyen, ha szükségünk lesz rá.

© 2020 Mozgó gumis
Call Now ButtonMozgógumis hívása