Mobil gumiszerviz – mert senkinek sincs ideje elmenni a szervizbe

Mobil gumiszerviz – mert senkinek sincs ideje elmenni a szervizbe

A mobil gumiszerviz szolgáltatás ötlete azon az egyszerű tényen alapul, mely szerint az embereknek nincs valami sok szabadidejük a mostani rohanó világban. Ezt részint saját maguknak és a frusztráló időbeosztásuknak, részint pedig annak köszönhetik, hogy 2021-ben élnek egy globális gazdaságban. Az elmúlt évtizedek alatt olyan szinten felgyorsult az élet, hogy lassan, de biztosan az embereknek már az alapvető feladatokra is alig marad ideje. Például az alvásra sem.

Ma már aludni sincs idő, nemhogy szezonális gumicserére vinni a kocsit télen

Kialvatlanok és figyelemzavarosak a gyerekek

Dr. Matthew Walker teljesen érthetően leírja a Why We Sleep (Miért alszunk) című könyvében, hogy a jelenlegi oktatás megfosztja a gyerekeket a korai iskolakezdés miatt az alvás legfontosabb részétől (utolsó néhány óra), mely hatására javulna a figyelmük, gyorsabban és hatékonyabban tudnának tanulni, illetve alig lennének viselkedési problémáik és még az intelligenciájuk is magasabb lehetne.

Ezt persze nem igazán veszik figyelembe a hatóságok, mert a többségnek egyszerűen nincs semmilyen információja arról, hogy mennyi betegséget és balesetet lehetne megelőzni, ha az emberek rendesen aludnának napi 7-9 órát, mint egy évszázaddal ezelőtt tették a nagyszüleink.

Nem alszik senki sem eleget, borul az egész gazdaság

Az átlag viszont alig alszik 5-6 órát egy nap, ami borzasztó hatással van az egész társadalomra, beleértve az emberek egészségét, a gazdasági növekedés (inkább stagnálás) mértékét, a munkahelyi (pl.: súlyos orvosi műhibák a kialvatlanság miatt) vagy közúti baleseteket.

A szülők már szinte zombi állapotban vannak

A szülők pedig túlóráznak este a munkahelyen, reggel pedig megpróbálnak még a gyerekek előtt felkelni, hogy legyen egy szusszanásnyi idejük a reggeli őrület előtt. Aztán indul a rohanás: gyereket az iskolába-óvodába vinni félálomban, majd éppen hogy beérni a munkahelyre, s aztán rohanni vissza a gyerekért, hogy mindez elölről kezdődhessen.

2021-ben a szolgáltató megy az ügyfélhez, nem pedig az ügyfél megy el személyesen a szolgáltatóhoz

Nem csoda, ha megnőtt a mobil-alapú szolgáltatások száma az elmúlt évek során, amely alatt azt értjük, hogy a szolgáltató megy az ügyfélért, nem pedig az ügyfél keresi fel személyesen a szolgáltatót.

Ott tartunk 2021-ben, hogy az emberek annyira be vannak táblázva, hogy nemhogy gumicserére, de gyakran még a gyerekek iskolai-óvodai szerepléseire sincs idejük elmenni.

Most már nemcsak a szokásos kozmopolita élet sodrása ragadja magával a vidékről frissen feljött polgárokat a főváros zűrös zajában, hanem az internet összes aktuális őrülete is.

Ha ez nem lenne elég, még az internettel is lépést kell tartani

Ha egy napig nem nézzük meg a milliárdos óriás tech cégek által oly fontosnak sulykolt, manipulatív és a produktivitásra főként negatív hatással lévő közösségi média oldalakat, annak FOMO lesz a vége (FOMO – Fear Of Missing out – Félelem, hogy lemaradunk valamiről).

Az emberek pedig szeretik tudni, hogy mi a legújabb őrület, még akkor is, ha ezt akkor kell megnézniük a lilliputi telefon képernyőn, amikor már rég aludniuk kellene. Persze az élet menne tovább akkor is, ha kevesebbet scrolloznának a képernyőn, s több időt töltenének hasznos és informatív könyvek olvasásával, de persze így elég nehéz lenne a tömegmanipuláció a tech cégek oldaláról.

Legalább egy-két cég már elérhetővé tette a dark módot a telefonokon, hogy kevesebb legyen a kékfény kibocsátás, amely blokkolni képes a melatonin hormon (alvást segíti) termelését, így órákkal is el tudja tolni a természetes alvási ciklust.

Ha még éjjel is nyomogatják az emberek a telefonjaikat, mégis mikor lesz idejük az autót gumiszervizbe vinni?

Jelenleg az embereknek fontosabb még 5000 haszontalan, repetitív és semmitmondó posztot végiglájkolni, semmint lecserélni a kocsi nyári abroncsait egy csinos téli garnitúrára. Bizony, itt tartunk. A mai ember olyan ésszerűtlenül osztja be az idejét, hogy arra már kész iparágak jelentek meg a piacon.

Persze igen nehéz lenne az árral szemben menni, s egyszerűen lelassulni egy kicsit, s visszavenni a rohanó életmódból.

Ez csak azt eredményezné, hogy egy csörtető kolléga kikönyökölne minket a munkahelyi pozíciónkból, a gyorsan reagáló emberek elhalásszák előlünk a kedvező ajánlatokat, és lemaradunk a legjobb akciókról és lehetőségekről, amelyeket csak akkor tudunk kihasználni, ha időben lépünk.

Nehéz erről lemondani, így a többség megpróbálja kihozni a lehető legjobbat ebből a frusztráló, rohanó világból.

Óriási segítség emiatt minden olyan szolgáltatás, mint a mobil gumiszerviz is, amely leveszi a terhet az átlagember válláról, hiszen rengeteg időt spórol meg neki az, hogy nem kell személyesen elmennie valahova, hogy igénybe vegyen bizonyos szolgáltatásokat.

Milyen szolgáltatásokat kínál a mobil gumiszerviz?

Zseniális ötlet a Mozgó Gumis, hiszen ez azt jelenti, hogy egy professzionálisan felszerelt furgonnal kiérkezik egy többéves tapasztalattal rendelkező autószerelő brigád, akik a helyszínen megoldják az alábbi feladatokat:

  • Gumiszerelés
  • Defektjavítás
  • Ózonos fertőtlenítés
  • Klímatöltés

Gumiszerelés

A Mozgó Gumis csapata pontosan kiérkezik az előre egyeztetett időpontban akár az otthonunkba, a szemközti kisutcába, de nyugodtan kérhetjük a munkahelyünkre is, ha ez kényelmesebb nekünk. Kérhetünk egy általános gumiszervizelést, felfújást, bemérést, stb, de igényelhetjük a szezonális gumicserét is, amihez ki is hozzák a szakemberek a kért márkájú abroncsokat is.

Defektjavítás

Ezt többnyire SOS alapon, olyan helyen végzi a csapat, ahol a defekt történt, de ha sikerült egy pótkerékkel elevickélni hazáig, akkor a ház előtt is el tudják végezni a szakemberek a defektjavítást.

Ózonos fertőtlenítés

Az ózon egy vegyszermentes fertőtlenítő, amely a klímát, a szellőzőrendszert, illetve a jármű egész utasterét szagtalanítja és megtisztítja a kórokozóktól. A mostani járványos világhelyzetben nagyon népszerű lett ez a szolgáltatás.

Klímatöltés

A klímatöltés során egy teljeskörű karbantartás keretén belül mindent alaposan kitisztítanak a szakemberek, s cserélik az elhasználódott szűrőket és feltöltik friss folyadékkal a rendszert.

© 2020 Mozgó gumis
Call Now ButtonMozgógumis hívása